Én, Te, Ő

Annyira próbálkozol, hogy én jól érezzem magam, annyit stresszelsz ezen, ebből kell kikapcsolódj, kicsit kimozdulj mással, akivel nem érzed így magad, akinek elmondhatod, hogy te annyira megpróbálod, de én megváltoztam, mintha a régi barátaim nem lennének elég jók nekem, mert folyton azokról beszélek, akiket alig ismerek és mióta hazajöttem folyton arról beszélek, hogy bár ott lehetnék velük. Tiszta depis vagyok ettől, mintha folyton azt kérném tőled, és a szemedre hánynám, hogy miért nem vagy úgy a barátom, mint ők. Ami ugye nonszensz, mert ott csak mi voltunk egymásnak, de itt mindenkinek megvan a saját élete, és nem lehet elvárni, hogy folyton velem légy meg minden. Meg különben is bántó, hogy mi sokkal régebben vagyunk barátok, és ők mégis valamilyen szinten jobb barátok? Megváltoztam s ez egy probléma. Kellemetlen. És egy csomót ezen rágódsz, már A is megmondta, ne csináld, nem tesz jót neked. Menj inkább H-al, vagy a többiekkel, kicsit ne gondolj erre, szükséged van a kikapcsolódásra. Kapcsolódj ki belőlem s a problémáimból.

Én is ezt teszem. Nem hazudok, nem ezen problémázok egész nap, nem azért mert nem fontos csak akad egy halom más dolgom, persze, de ha eszembe jutsz nekem is pont olyan… kellemetlen érzés. De másként működök egy szempontból, mint te, és meg hánytam-vetettem a megváltoztam-e kérdést. Minden bizonnyal meg, ha nem így lenne, akkor valószínűleg nem lenne ilyen nyíltan probléma. A dolog lényege (kezdjük a legelején), hogy nem szeretem magam a „hadd el, kerül  még neked is valaki”,  a „Cs jó pasi – jelentőségteljes három pont”, a „látod miből maradtál ki?” mondatokban, sem az A fele forduló testhelyzetből gondoskodó buksi-simogatásban. Nem a nem akartál semmi rosszat-talról van szó, hanem a szánalomról, ami mögötte van. A sajnálatról. És ebben megváltoztam, mondhatni gyökeresen. Eddig is rosszul viseltem, de elhittem, hogy igaz, ezért soha nem borult ki a bili – szánalmasan rosszul védekeztem ez ellen. Most fél évig olyan emberekkel kerültem közös térbe, akik ha előjött belőlem ez a meggyőződés egyszerűen kiröhögtek – nem azért, mert olyan jó barátaim lennének, hanem mert ez a dolog tényleg abszurd. Te vigasztaltál: lehet, hogy most szánalomra méltóan egyedül vagy, de „hadd el, kerül még neked is valaki!”. A visszamondott Attilás véleményről nem is beszélve – ritkán voltam annyira mélyen megalázva, remélem, nem kell nekiálljak, hogy elmagyarázzam, hogy nem Attila véleménye kavart fel. A sajnálattal telített közeget nemhogy rosszul bírom, de nem vagyok hajlandó elviselni – ez változott. Én konkrétan leírtam ide, ezt választottam, mintsem kissé kicsinyes módon szembeforduljak veled és elkezdjelek kipletykálni a hátad mögött, mint  :P. Nem tudom mindezzel mit lehet kezdeni, nem szeretném a legjobb barátnőm szorongásainak és kikapcsolódásért kiabáló problémáinak én lennék az oka, a probléma gyökere :P s egyéb metaforák.