Nézz tükörbe, mondd: csoda vagyok. Ne nevess, hidd el.
Csodának kell lenni zsíros hajjal, begipszezett lábbal, elgubancolódott álmokkal, hasztalan-szerelmekkel s a sejtéssel, hogy életben vagy akkor is, ha úgy érzed nincs miért felkelned reggelente. Az emberrel ócska dolgok tudnak történni: például nem lesz az aki gondolta, hogy lesz, ezért hónapokig valami megmagyarázhatatlan sejtés gyötri hogy az igazi életének dimenziója mellet kereken két centivel él. Vagy hogy éppp aznap reggel útközben valahogy meghalt. Csak nem vette észre, és most valami életentúli történik éppen.
Tegnap még nem is sejtettem, hogy lehet örülök ha járni tudok, nemhogy táncolni. Mi van ha egyik napról a másikra eltúnik mindaz amiben kifejezted magad? Akkor mi van?
Igazából Semmi.
Túléled.
Csöpög a szirup, hogy az álmadidért harcolni oly hősies. Frászt. Belátni hogy semmi értelme mielőtt hasztalan belelpusztulsz - ez a hősies. Észrevenni, hogy mikor meddő a dolog még mielőtt összeroppansz a "hiába" sűlya alatt. Mert Te nem csak Ez vagy. A határaid nem itt húzódnak. Képes vagy és képes is leszel csak mert lehet...
Csak mert csoda vagy a zsíros hajaddal, a gipszes lábaddal, az egész elgubancolódott életeddel, megalvadt álmaiddal és minden új reggeleddel. Csak mert LEHET.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.