A kocsma pincéje, este kilenc. Kilenc harminc. Barna asztalok, sör
Költő a kép alatt. 31 éves fiú matat a borospoárral. Egy cigaretta. Majd még egy. Vörösbor, keresztbe tett láb, egy fehér póló, kissé hajlott hát. HÁT! Ő az a szép szál költő - kit szálakra mérünk s adunk tovább. Költők ülnek az asztaloknál, "mester"ek s művészek, tudod afféle vénások: humorosak, halandók, gögtelenek - költők. A srác idegen, meglógott a fényes Budapestről mielőtt felnőtté vagy ne adj Isten NAGGYá avathatták volna, s ezek itt most gyanakodva sandítanak rá. Jánoska kérdez, de nem tárgyal. Ő itt a császár s még mindig csodálkozik kissé, ki ez a tápos itt a román-magyar világban? S ez a Szálinger gyerek... Balázs, igen, tudjuk itt mind, akiről odakinn' annyit írnak. De senki sem sejti mit keres itt. Mit gubbaszt a cigarettája mögött. Ha már itt van, hát hadd olvasson. Előkerül a papír a farzsebből - vonalas nagylap, tollal írva, mert hogy ő csak úgy... Kényes dolog na, Porumbescu s kiegymás. Hát ha már itt van a borospohara mellett, a Mester csak elmondja, hogy a colegiket nagy hanggal csúfoljuk, s piszmogva nagy csendben azért mélyentiszteltetjük. Aztán újabb vers, meg még egy emlék, vers és morajlások. S ez a Szálinger milyen konokul ül ott, cigi láb meg borospoár. De ha már így itt van... ül... ez csak jó lesz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.